Biztos Kezdet szemlélet


A Biztos Kezdet Program bevezetésének az a célja, hogy minden gyerek képes legyen képességeinek legteljesebb kibontakoztatására, bárhol is éljen az országban, és közel egyenlő eséllyel induljon, amikor megkezdi az iskolát. Fontos, hogy a gyerekek olyan tapasztalatokra tegyenek szert, amelyek megalapozzák a későbbi biztos ismeretszerzést, tudást. Vannak, akiknek külön segítségre van szükségük ahhoz, hogy erre képessé váljanak, és ez már a legkorábbi életkorban is látszik, az igény felismerhető. A Biztos Kezdet Program szellemében működő gyerekházak alkalmasak arra, hogy megadják azt a támogatást, amelyre a kisgyerekeknek és szüleiknek szükségük van. Nemcsak a gyerekek életkora indokolja, hogy szüleikkel együtt vegyenek részt a gyerekház adta programokban, hanem nagyon sok esetben a családok egésze szorul rá a gyerekkorban kihagyott lehetőségek pótlására.

A Biztos Kezdet szemlélet alapvető jellemzőit a következőkben foglalhatjuk össze:

Kiváló minőségű szolgáltatások, amelyek biztosítják, hogy a megtapasztalt, felfedezett világ valóban újat hozzon a gyerekek és családjaik életében. Új tudással, ismeretekkel gazdagítsa a fejlődésben lévő gyerekeket, megalapozva ezzel a későbbi sikereket.

Valóságos partneri kapcsolat a családokkal. A családtagok a gyerekek életének meghatározó szereplői, gondozói, és mint ilyenek, a szeretet, az önbecsülés, a magabiztosság legfontosabb forrásai. Tehát nélkülözhetetlen, hogy a gyerekek számára nyújtott minden szolgáltatásba bevonjuk a családokat is. Az anyáknak, az apáknak és nem ritkán a tágabban értelmezett családnak nagy szerepet kell adni. Azt, hogy a családoknak mi mindenre van szükségük, csak a kölcsönösen kialakított bizalommal, a sokoldalú információcserével, a tevékenységekbe való rendszeres bevonásukkal tudhatjuk meg. Ez a tudás kell, hogy alapul szolgáljon a gyerekházak rendjének, működésének kialakításához.

A gyerekek egyéniségek. Minden gyerek sajátos személyiség, a maga fizikai, pszichológiai jellemzőivel, tanulási és fejlődési mintáival. Ezt minden körülmények között tiszteletben kell tartani. Csak az egyes gyerek sajátos jellemzőinek megismerése után tudunk hatásos, eredményes munkát végezni.

A gyerekeket arra bátorítjuk, hogy tapasztalják meg a világot és bővítsék a róla szerzett ismereteiket. Jól tudjuk, hogy a gyerekek nem tesznek különbséget a játszás és a tanulás között. Éppen ezért a környezetnek sem lenne szabad ilyen különbséget tennie. A Biztos Kezdet szemléletű gyerekházak olyan tapasztalatokat kínálnak a gyerekek számára, amelyek lehetővé teszik a velük született kíváncsiságuk és akaratuk felhasználását arra, hogy megismerjék környezetüket és egyben segítik érzelmi, szociális, szellemi és testi fejlődésüket.

© 2017 Gyermeklánc Óvoda és Bölcsőde Család- és Gyermekjóléti Központ
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el