Bölcsőde

A személyes gondoskodás keretein belül a gyermekjóléti alapellátás rendszerében biztosítja a 0-3 éves korú gyermekek napközbeni ellátását, bölcsődei ellátás formájában, önkormányzati fenntartással.

A kisgyermek életében az első három évnek, és az első közösségnek meghatározó és jelentős szerepe van, amely nagymértékben kihat a gyermek későbbi személyiségfejlődésére. A kisgyermek ebben az életszakaszában a legsérülékenyebb testileg, lelkileg egyaránt, erősen függ a felnőttektől, ezért a kisgyermeknevelő személyisége meghatározó. Nagyon fontos, hogy nevelésüket és gondozásukat jól képzett szakemberek végezzék. A kisgyermeknevelők a gyermekcsoporton belül egymással összehangolt, következetes gondozó-nevelő munkát végezzenek.

A gyermekek ellátása mellett nagyon fontosnak tartjuk a családokkal történő olyan együttműködő magatartást, melynek középpontjában a gyermekek szeretetteljes gondozása, nevelése és egyéni igényeik figyelembevétele áll.

Célunk, hogy minden szülő nyugodtan végezhesse a munkáját annak tudatában, hogy a ránk bízott kisgyermekeket biztonságban, egészséges környezetben, legjobb szakmai tudásunk szerint gondozzuk, neveljük, biztosítjuk harmonikus fejlődésüket.

Programunkban tükröződik a pozitív szokások és magatartásformák elsajátíttatása, melyek egy életre megalapozzák a gyermekek személyiségfejlődésének feltételeit.

Meggyőződésünk, hogy csak a családokkal közös értékrendet vallva tudunk értelmileg, érzelmileg gazdag gyermekeket nevelni.

Bölcsődei ellátás keretében a gyermek húszhetes korától nevelhető és gondozható.

© 2017 Gyermeklánc Óvoda és Bölcsőde Család- és Gyermekjóléti Központ
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el